A vállalatok gyakran azt feltételezik, hogy amikor a középvezetői pályán lévő nők visszalépnek a vezetői karriertől, csökkent az ambíciójuk. Egy friss kutatás azonban azt mutatja, hogy valami más történik: a valódi nyomáspontot a gondozási terhek jelentik. A gondozási stressz a gyermekek, szülők vagy más hozzátartozók ellátásának koordinálásából eredő kognitív, érzelmi és logisztikai teher – és a kutatás szerint ez volt a legerősebb előrejelzője a munkaerőpiacról való kilépésnek.
2025-ben végzett országos felmérés 690 amerikai munkavállalóval (354 férfi és 360 nő) kimutatta, hogy bár a férfi és női gondozók hasonló szintű gondozási terhet tapasztaltak, a nők nagyobb valószínűséggel vállaltak hosszú távú, fizetetlen gondozási feladatokat (83% szemben a férfiak 72%-ával), így aránytalanul nagyobb gondozási terhet viseltek. A kutatás azt is megállapította, hogy nem az ambíció vagy a rang, hanem a gondozási stressz volt a kiégés és a kilépési szándék legerősebb előrejelzője.
Ez különösen igaz volt a középszintű pozíciókban dolgozó nőkre (menedzserek, senior menedzserek és igazgatók). Ebben a szakaszban a teljesítményre vonatkozó elvárások magasak, a szerepek nagyobb felelősséggel járnak, és az előrelépés egyre inkább folyamatos láthatóságon, elérhetőségen és informális hálózatépítésen múlik. Ugyanakkor a gondozási igények is fokozódnak: a gyerekek összetettebb támogatást igényelnek, az idősek gondozása gyakoribbá válik, és a pénzügyi és háztartási koordináció is egyre megterhelőbbé válik.
Az eredmény egy strukturális szorítás, amikor a növekvő munkahelyi elvárások ütköznek az intenzívebbé váló gondozási igényekkel. A gondozási stressz kognitív, érzelmi és logisztikai terhe nem áll meg a munkanap kezdetével: a gyerekek megbetegszenek, az idős hozzátartozók bármikor eleshetnek. A legtöbb munkahely azonban továbbra is magánügynek tekinti ezt, nem pedig a munkahelyi eredményeket központilag meghatározó tényezőnek.
A szervezetek gyakran félreértelmezik a "hiányzó középszintet" - azt, amikor nők tűnnek el a középvezetői szintről. A probléma nem az egyéni ambíció hiánya, hanem az, hogy a munkahelyi struktúrák nem veszik figyelembe a gondozási terheket mint legitim munkahelyi tényezőt. A megoldás pedig nem az, hogy a nőket hibáztatják, hanem hogy a munkahelyek felismerjék: a gondozási stressz kezelése nem magánügy, hanem üzleti szükséglet.