A Stanford Egyetem pszichológusa, Lewis Terman 1921-ben elindította az egyik leghosszabb longitudinális tanulmányt: 1500, legalább 135-ös IQ-val rendelkező gyermeket követett nyomon egész életükön át. A gyerekek magukat "Termitáknak" nevezték, a kutatást pedig a The New York Times "minden életút-kutatás nagyapjának" hívja.
A többévtizedes követés lehetővé tette a kutatók számára, hogy ok-okozati összefüggéseket tárjanak fel, amelyeket rövid távú vizsgálatok nem képesek kimutatni. A központi kérdés az volt: kik élték a leghosszabb, legteljesebb életet?
A The Longevity Project megállapításai szerint azok, akik aktívan követték és magas elkötelezettséggel dolgoztak céljaikért, élték a leghosszabb életet. Sok olyan résztvevő, aki a legkeményebben dolgozott, a leghosszabb életű lett - még akkor is, ha nem érte el az összes célját. A szerzők szerint: "Nem azt találtuk, hogy az álmaid pontos megvalósítása számít az egészségedre nézve. Nem a legboldogabbak vagy a leglazábbak éltek a leghosszabbig. Azok éltek a leghosszabbig, akik a leginkább elkötelezettek voltak céljaik elérésében."
Azok a férfiak, akik sikertelenek voltak karrierjükben, gondtalanok, megbízhatatlanok és ambíció nélküliek voltak gyermekkorukban, drámaian megnövekedett halálozási aránnyal szembesültek bármely adott életkorban. Ezzel szemben a legsikeresebb résztvevők voltak a legkevésbé valószínűek, hogy meghaljanak bármely adott életkorban.
A kutatás tehát nem az álmok beteljesülését, hanem magát a céltudatos törekvést azonosította a hosszú, egészséges élet kulcstényezőjének. Az aktív életvezetés, az elkötelezettség és a célorientált munka - nem pedig a stresszmentes, laza életmód - vezetett a legjobb egészségügyi és élettartam eredményekhez.