Egy vállalkozó 2019-ben eladta digitális marketingügynökségét, visszaköltözött Indiába, és biomaterális startupot indított, amely mezőgazdasági hulladékból készít egyszer használatos műanyag-alternatívákat. Az Uttarakhand-i hegyekben kenderrel kezdett dolgozni, gazdákkal együttműködve. A munka költséges volt, és bár az ügynökség eladása időt adott, nem tartott örökké.
Ezután kezdett befektetőket keresni, anélkül, hogy tudta volna, hogyan kell pitchdecket írni vagy mi az a cap table. A következő öt évben 106 befektetői elutasítást kapott, mielőtt az Ukhi nevű startupja végül 1,2 millió dolláros seed körös finanszírozást zárhatott volna a 100Unicorns vezetésével, a Venture Catalysts támogatásával és a SIDBI hitelfinanszírozásával.
Az alapító legnagyobb tanulsága: a szenvedély önmagában nem elég. Bár ő valódi tapasztalattal rendelkezett - a távoli hegyekben élt marginális gazdákkal, megértve valódi helyzetüket -, a befektetői találkozókon a társadalmi átalakulásról beszélt. Senki sem kételkedett őszinteségében, de az őszinteség nem az, amit finanszíroznak. A befektetők nem érzelmeket finanszíroznak, hanem lehetőségeket, amelyeket történetesen szenvedélyes emberek vezetnek.
A vállalkozók számára az egyik legfontosabb felismerés: a befektetők legalább öt dimenzió mentén értékelik a lehetőséget: piaci méret, üzleti modell, versenyelőny, csapat és vonzó kilépési lehetőség. Ha a szenvedély nem párosul ezekkel az elemekkel, a "nem" válasz nem személyes elutasítás - egyszerűen azt jelenti, hogy az adott befektetői portfólióba nem illeszkedik a vállalkozás.
A 106 elutasítás nem egyetlen falat jelentett, amelyet végül sikerült áttörni, hanem egy lassú, könyörtelen tanulási folyamatot. Minden egyes beszélgetés hozzájárult ahhoz, hogy a vállalkozó jobban megértse, hogyan kell valóban értékesíteni egy befektetési lehetőséget - nem csak inspirálni, hanem konkrét üzleti értéket is bemutatni.