Egy angol labdarúgó-bírói szervezet tízéves jogi csatát nyert meg a brit adóhatósággal szemben, miután egy londoni munkaügyi bíróság úgy határozott, hogy a futballbírók mérkőzésnapi tevékenysége nem munkaviszonynak, hanem szolgáltatási szerződésnek minősül. A döntés értelmében a bírói testület nem tartozik a játékvezetők adóinak megfizetésével.
A per eredményeként a szervezet 584 ezer font (körülbelül 280 millió forint) adófizetési kötelezettségtől szabadult meg, amelyet az adóhatóság követelt volna tőle, ha a bírókat alkalmazottaknak minősítették volna. Az adóhatóság álláspontja szerint a szervezetnek munkáltatóként kellett volna kezelnie a játékvezetőket és levonnia az adókat.
A bíróság azonban megállapította, hogy a bírók mérkőzésenkénti megbízása független vállalkozói jogviszonyt jelent, nem pedig hagyományos foglalkoztatást. Ez azt jelenti, hogy a játékvezetők saját maguk felelősek adóik befizetéséért, nem a szervezet mint munkáltató.
Az ügy kulcsfontosságú precedenst teremthet a sportipar és más szektorok számára, ahol gyakori a megbízásos foglalkoztatás. A munkaviszony és a vállalkozói szerződés közötti különbségtétel meghatározza, hogy ki felelős az adók levonásáért és befizetéséért, valamint milyen munkajogi védelem illeti meg az érintetteket.
A döntés rávilágít arra, hogy a munkaügyi státusz meghatározása mennyire összetett kérdés lehet, különösen olyan területeken, ahol a tevékenység jellegéből adódóan nem állandó, hanem alkalmi vagy projektalapú a foglalkoztatás. A bíróságok esetről esetre vizsgálják a jogviszony tényleges jellemzőit.