A Harvard évtizedek óta tartó kutatása szerint a magány komoly egészségügyi kockázatokat rejt, a dohányzáshoz és elhízáshoz hasonlítható hatásokkal. Egy új, 10 217 ember bevonásával végzett tanulmány azonban fontos árnyalatot ad ehhez a narratívához: nem minden magány egyforma hatású.
A kutatás két fő típusú magányt különböztet meg: a társas magányt (amikor az embernek nincsenek közeli emberi kapcsolatai) és a munkával kapcsolatos magányt (amikor valaki elszigetelten dolgozik, kevés emberi interakcióval). Az eredmények meglepőek: míg a társas magány szignifikánsan növeli a halálozási kockázatot, addig a munkával kapcsolatos elszigeteltség nem jár együtt megnövekedett egészségügyi kockázattal.
A tanulmány azt is kimutatta, hogy a munkán kívüli társas kapcsolatok kompenzálhatják a munkahelyi elszigeteltséget. Azok a résztvevők, akik ugyan elszigetelt munkakörben dolgoztak, de erős családi és baráti kapcsolatokkal rendelkeztek, nem mutattak rosszabb egészségügyi mutatókat a kollaboratív környezetben dolgozókhoz képest.
A vezetők számára ez fontos felismerés: bár a munkahelyi közösség építése értékes, nem szabad túlbecsülni annak jelentőségét az alkalmazottak általános jólléte szempontjából. A távmunka vagy elszigetelt munkakörök nem feltétlenül károsak, ha az emberek életükben máshol rendelkeznek erős kapcsolatokkal.
A tanulmány azt sugallja, hogy a munkahelyen kívüli társas kapcsolatok minősége sokkal fontosabb lehet a hosszú távú egészség szempontjából, mint a munkahelyi interakciók. Ez újragondolásra késztetheti a vállalatokat abban, hogyan közelítik meg a remote munkát és az irodába való visszatérést.
A kutatás egyúttal arra is rámutat, hogy a vezetőknek nem a munkahelyi szocializáció kikényszerítésére kellene fókuszálniuk, hanem arra, hogy munkaidő-egyensúlyt biztosítsanak alkalmazottaiknak, hogy azok ápolhassák fontos magánéleti kapcsolataikat.