Egy egyetemi színház produkciós menedzsere levelet írt a tanácsadónak. Öt munkatársat irányít, köztük Jane-t, aki rendkívül nehezen kezelhető személyiség. A dolgozó rendszeresen durva, konfrontatív és barátságtalan hangnemet üt meg, amiről már többször is beszélt vele a vezető.
A levélíró dilemmája az, hogy érdemes-e kérnie a többi csapattagtól, hogy legyenek türelmesek Jane-nel, amíg coachingolni próbálja őt a viselkedése javítása érdekében. A vezető szeretné, ha a csapat megértené, hogy dolgozik a problémán, ugyanakkor érzi, hogy ez esetleg igazságtalan lehet a többi alkalmazottal szemben.
A szakértői válasz egyértelmű: nem kellene a csapattól türelmet kérni egy olyan alkalmazottal szemben, aki elfogadhatatlanul viselkedik. Ez azt az üzenetet közvetítené, hogy a kellemes munkakörnyezet megteremtése nem prioritás, és hogy a többi munkatárs kényelme másodlagos Jane fejlődéséhez képest.
A tanácsadó szerint a vezetőnek határozott keretek között kellene tartania Jane-t, nem pedig hosszú coachingolási folyamatot indítania. Ha valaki ennyire nem tud alkalmazkodni az alapvető szakmai viselkedési normákhoz, akkor valószínűleg nem erre a pozícióra való. A türelem kérése a csapattól tulajdonképpen azt jelenti, hogy a vezető átháríta a problémát rájuk, ahelyett hogy megoldaná.
Az ajánlás szerint sokkal hatékonyabb lenne egyértelműen közölni Jane-nel, hogy azonnali és tartós változást kell produkálnia, különben munkahelyi következményekkel kell számolnia. A coachingnak gyors és határozott eredményeket kellene hoznia, nem pedig hónapokig húzódó folyamatnak lennie, miközben mindenki más szenved a toxikus viselkedéstől.