2008. szeptember 15-én Bobby Seagull, a Lehman Brothers kereskedője reggel 6 óra előtt érkezett be a Canary Wharf-i irodájába - utoljára. Az amerikai bank csődöt jelentett, és a brit munkavállalókat is értesítették, hogy menjenek be dolgozni. "Káosz volt az elején" - mesélte Bobby. "Nem volt közvetlen kommunikáció az amerikai kollégákkal. Nem vették fel a telefont. Néhányan képeket szedtek le a falról, mondván, hogy részvényekkel tartoznak nekik."
Bobby előre érezte a katasztrófát és felkészült rá. "Bevásárlókocsit vettem az utolsó napon. Az az nyár, amikor az emberek már éreztek némi nyugtalanságot, kiürítették az automatám kártyámat - 300 fontért vásároltam csokoládét, mert rájöttem, hogy ha az automata vagy a bank összeomlik, a kártyám értéktelenné válik." Bobby, több ezer kollégájával együtt, kartondobozban vitte ki karrierjét. Ez volt a 2008-as globális pénzügyi válság ikonikus képe, amely több ezer vállalkozás csődjét és milliók munkahelyének elvesztését eredményezte.
A válság a második világháború óta az egyik leghosszabb és legmélyebb recessziót hozta el. Most számos figyelmeztető jelzés villog a világgazdasági műszerfalon, ami arra utal, hogy egy újabb pénzügyi válság előhírnöke lehet. A kérdés az, hogyan nézhet ki a következő összeomlás, és a 2026-os nemzetközi helyzet - amely feszültebb, mint 2008-ban volt - vajon rendelkezésre állnak-e a politikai döntéshozóknak az eszközök a megoldásra?
A 2008-as válság előtt már 2007-ben jelentkeztek előrejelző jelek. A kockázatos amerikai jelzáloghitelekbe való befektetések váltak rosszá, amikor a házulajdonosok nehezen tudtak fizetni. A Bear Stearns és a BNP Paribas által működtetett alapok is bajba kerültek, ami előrevetítette a későbbi összeomlást.