Az amerikai szövetségi bíróságok több közelmúltbeli döntése tovább mélyítette a megosztottságot abban a kérdésben, hogy mi minősül elektronikusan tárolt információk (ESI) feletti "ellenőrzésnek" peres eljárások során. A Sidley ügyvédi iroda szakértői szerint a bírák alapvetően két táborra szakadtak: egyesek a felek jogi jogosultságát tekinték mércének, mások pedig a gyakorlati hozzáférési képességet veszik alapul.
Az e-discovery eljárásokban kulcsfontosságú kérdés, hogy egy fél köteles-e olyan elektronikus bizonyítékokat szolgáltatni, amelyek formálisan nem az ő tulajdonában vannak, de hozzáférhet hozzájuk. A joggyakorlat nem egységes abban, hogy a "control" (ellenőrzés) fogalma szűken értelmezendő-e - tehát csak a jogi tulajdonjogra vagy szerződéses jogosultságra korlátozódik -, vagy tágabban, beleértve minden olyan esetet, amikor a fél ténylegesen képes megszerezni az információkat.
A nemrégiben hozott ítéletek azt mutatják, hogy nincs egységes szövetségi szabvány arra vonatkozóan, hogy mikor minősül egy vállalat vagy személy úgy, hogy "ellenőrzése alatt" áll egy elektronikus dokumentum vagy adat. Ez bizonytalanságot teremt a vállalatok számára, különösen akkor, amikor harmadik felek - például felhőszolgáltatók, alvállalkozók vagy külföldi leányvállalatok - szerverein tárolt adatokról van szó.
A jogértelmezési különbségek jelentős hatással vannak a munkajogi perekre is, ahol gyakran merül fel, hogy a munkaadónak rendelkezésre kell-e bocsátania olyan e-maileket, üzeneteket vagy dokumentumokat, amelyek nem közvetlenül az ő rendszereiben találhatók, de amelyekhez elvileg hozzáférhet. A döntések befolyásolják a vállalatok adatkezelési politikáit és compliance stratégiáit.
A Sidley szakértői hangsúlyozzák, hogy a vállalatoknák érdemes proaktív adatkezelési stratégiát kialakítaniuk, amely figyelembe veszi mindkét értelmezést, és biztosítja, hogy peres eljárás esetén képesek legyenek a releváns elektronikus információkat előteremteni, függetlenül azok fizikai tárolási helyétől.