Egy levélíró arról számol be, hogy kollégája, Chuckie rendkívül sokat panaszkodik a munkahelyen. Az aggályok megoszlanak: 50%-uk teljesen jogos, 40%-uk van valamilyen alapja, de túlzott, míg 10%-uk teljesen nevetséges. A legnagyobb probléma, hogy Chuckie úgy viselkedik, mint egy mártír, és úgy mutatja be a panaszait, mintha az egész csapat nevében beszélne.
A levélíró számára különösen problémás, hogy amikor Chuckie a főnökükkel vagy másokkal beszél, olyan megfogalmazásokat használ, mint "mi aggódunk", "mi úgy gondoljuk" vagy "a csapat úgy érzi", holott ezek csak az ő személyes véleményét tükrözik. Ez azt a benyomást kelti, hogy az egész csapat egyetért vele, ami egyáltalán nem igaz.
Az olvasó kérdése az, hogyan tudja diplomatikusan jelezni a főnökének és másoknak, hogy Chuckie nem az ő nevében beszél, anélkül, hogy nyíltan szembefordulna a kollégájával vagy aláásná őt. Aggódik amiatt, hogy ha hallgat, úgy tűnhet, mintha egyetértene Chuckie panaszaival, de nem szeretne nyíltan konfrontálódni sem.
A helyzet különösen kényessé teszi, hogy a levélíró nem akarja rosszabbá tenni a munkahelyi légkört, ugyanakkor fontos számára, hogy tisztázza: saját véleménye és álláspontja független Chuckie-étól. A kérdés tehát az, hogyan lehet ezt finoman, de hatékonyan kommunikálni a vezetőség és a csapat felé.