A Proxima Fusion alapítója és vezérigazgatója, Francesco Sciortino szerint sokan lehetetlennek tartották azt, amit a cég ma elért. Ez nem szokatlan a nukleáris fúziós projekteken dolgozó tudósok és mérnökök számára világszerte, hiszen olyan reakciót próbálnak megvalósítani a Földön, amely a Napot hajtja. A siker bőséges, olcsó és kibocsátásmentes villamosenergiát jelenthetne, de a kihívások óriásiak, és egy működő erőmű még messze van.
A fúzió a hidrogénmagok összeolvadásának folyamata, amely hatalmas mennyiségű energiát szabadít fel. A Napon hatalmas gravitációs erők tartják fenn a reakciót. A Földön rendkívül magas hőmérsékletek szükségesek – sokszor magasabbak, mint a Napon –, hogy a fúziót fenntartsák. Egy üzemanyagot (általában a hidrogén izotópjai, a trícium és a deutérium kombinációját) addig hevítik, amíg forró plazmává nem válik, amelyet ezután kontrollálni és manipulálni kell a fúzió elindításához.
A fúzió megvalósításának számos módja van, a németországi Proxima Fusion pedig egyet választott, amelyet még a fúziós ipar szélsőséges mércéjével mérve is nehéznek tartanak. A fúzióhoz gyakori megközelítés a tokamak építése: egy fánkszerű eszköz, amely erős mágneseket használ a plazma tárolására. A müncheni Proxima azonban stellarátorral dolgozik.
A stellarátor szintén mágneseket használ a plazma manipulálására, de a reakciótartály bonyolultabb formájú, csavarokkal és kanyarokkal, ami sokkal nehezebbé és drágábbá teszi az építését. Sciortino szerint a stellarátor kialakításának előnye, hogy ha működik, a csavarok és kanyarok révén a forró plazma könnyebben kontrollálható, mint a rivális tokamak dizájnban. A két rendszert összehasonlítva azt mondja: „a tokamak egy vadállat, míg a stellarátor egy kis...