Egy olvasó hat hónapja kezdett új munkahelyén, ahol problémája van Sally nevű kollégájával. Sally kedves, segítőkész csapattag, hasonló pozícióban dolgozik, azzal a különbséggel, hogy ő teljes munkaidőben, míg a levélíró részmunkaidőben. Sally közel 20 éve dolgozik a cégnél, és úgy tűnik, úgy gondolja, hogy az új munkatársnak állandó útmutatásra van szüksége.
A probléma lényege, hogy Sally folyamatosan kéretlen tanácsokat ad olyan dolgokról, amiket a levélíró már tud, vagy amik nem tartoznak a felelősségi körébe. A tanácsadás hangvétele gyakran lekezelő, mintha a levélíró ne tudná, hogyan kell elvégezni a munkáját. Ez különösen frusztráló, mivel a levélíró nem kezdő a szakmában, csupán ennél a konkrét munkahelynél új.
A helyzetet bonyolítja, hogy Sally egyébként jó szándékúnak tűnik, és valóban hasznos tag a csapatnak. A levélíró nem szeretné megrontani a munkahelyi légkört vagy konfliktust kelteni, ugyanakkor egyre nehezebben viseli a folyamatos, nem kért beavatkozásokat és a gyámkodó hozzáállást.
A szakértői tanács szerint fontos világos határokat húzni a kolléganővel szemben. Érdemes kedvesen, de határozottan jelezni, hogy bár a segítőkészséget értékeli, ezekre a konkrét tanácsokra nincs szüksége. Például: "Köszönöm Sally, de ezt már tudom" vagy "Ezt már megbeszéltem a főnökömmel, de kösz az észrevételt." Ha a viselkedés folytatódik, következetesen kell ragaszkodni ezekhez a határokhoz, és szükség esetén bevonni a feletteseket is.