A Beekman 1802 alapítói, akik elvesztették állásukat, egy egyszerű Google-kereséssel kezdték: "mit lehet készíteni kecsketejből?" Ma már egy 60 millió dolláros szappanbirodalom tulajdonosai, akik sikereik kulcsát egy egyedi döntéshozatali szabályban látják.
A társalapítók 8 éven keresztül nem fizettek maguknak fizetést, és nem vettek fel jelentős befektetést sem. Ez az időszak lehetővé tette számukra, hogy fokozatosan építsék fel vállalkozásukat, miközben megőrizték a teljes kontrollt a cég felett. Az önfenntartó növekedési modell ugyan lassabb volt, de hosszú távon fenntarthatóbbnak bizonyult.
Az 51 százalékos szabály a döntéshozatalban játszik kulcsszerepet: ha a társalapítók nem tudnak egyetértésre jutni egy kérdésben, akkor annak a partnernek van döntési joga, aki legalább 51 százalékban érintett az adott területen vagy akinek szakértelme relevánsabb az adott ügyben. Ez a módszer elkerüli a döntési patthelyzeteket és biztosítja, hogy a legkompetensebb személy hozza meg a végső döntést.
A szabály gyakorlati alkalmazása azt jelenti, hogy minden döntésnél előre tisztázzák, melyik alapító rendelkezik a nagyobb rálátással vagy tapasztalattal az adott kérdésben. Ez a megközelítés nem csupán a konfliktusok elkerülését szolgálja, hanem hatékonyabbá teszi a döntéshozatalt is, mivel nem kell minden apró részletet közösen megvitatni.
Az alapítók szerint ez a szabály minden társalapítói kapcsolatban alkalmazható, különösen a startupok korai szakaszában, amikor gyors döntésekre van szükség, de a hagyományos befektetői struktúra még nem épült ki. A módszer segít megőrizni a munkakapcsolatot és a barátságot is, mivel egyértelmű kereteket ad a felelősségi köröknek.
A Beekman 1802 története jól példázza, hogy a lassú, organikus növekedés és az egyértelmű belső szabályok kombinációja hogyan vezethet hosszú távú sikerhez. A vállalkozás ma már jelentős piaci szereplő, anélkül hogy az alapítók feláldozták volna az irányítást vagy túl korán felélték volna erőforrásaikat.